A közelmúltban az FC Esztergom csapata Nagy Zsombor sportszervezővel bővült, aki szakmai tudását és kapcsolatait ezentúl nálunk kamatoztatja.

Mutatkozz be néhány mondatban kérlek azoknak, akik nem ismernek. Mit kell rólad tudni? Milyen korábbi kötődésed van a klubhoz?

Esztergomban születtem, ide jártam gimnáziumba, valamint az akkori Esztergom SC játékosa is voltam hosszú évekig, mellyel sikerült ifjúsági bajnoki címet nyerni. A felnőtt csapatban sajnos már nem számítottak rám meghatározó játékosként, ezért több játéklehetőség érdekében Gyermelyre igazoltam, ahol kisebb kitérőktől eltekintve a mai napig is játszom. A labdarúgás mellett mindig is fontos volt számomra a tanulás is, ezért előbb a Pázmányon, később pedig a Pécsi Tudományegyetemen szereztem diplomát, utóbbin sportszervezés szakon. 

Milyen korábbi tapasztalataid vannak ebben a munkakörben? Hogyan kerültél kapcsolatba most az FC Esztergommal?  

Egyetemi éveim mellett szerettem volna párhuzamosan dolgozni is egy sportegyesületnél, ezért próbáltam olyan klubot keresni, aki rugalmas a munkaidőbeosztásban. Kezdetben a Vasas Kubala Akadámián töltöttem 4 hónap gyakorlatot, majd  adódott egy lehetőség a III. Kerületi TVE-nél, ahol több, mint 2 évet dolgoztam és rengeteg tapasztalatot, kapcsolatot szerezhettem, amit most kamatoztathatok. A mindennapos teendők mellett NB. II. – NB. III.-as, fiú-lány utánpótlás válogatott, Női Bajnokok Ligája mérkőzések lebonyolításában segédkezhettem hétről-hétre.
Az FC Esztergommal több szálon kerültem egyszerre kapcsolatba. Először az akkor még a TVE vezetőedzőjeként tevékenykedő, jelenleg a BFC Siófokot irányító Gál István ajánlott Terjék Lajos sportigazgatónk figyelmébe, másodszor pedig Sóron Ádám elnökségi taggal, akivel már hosszú évek óta ismerjük egymást. 

Milyen feladatokat fogsz ellátni nálunk?

Elsősorban a felnőtt csapat adminisztrációs, logisztikai jellegű feladataiért fogok felelni, valamint az utánpótlás csapatok edzőmérkőzéseinek, tornáinak szervezéséért. Terveim között szerepel, hogy időszakosan szeretnék nemzetközi, illetve regionális tornákat szervezni, vagy nevezni csapatunkat, melyek kitűnő lehetőséget biztosítanának új szakmai kapcsolatok kiépítésre, valamint ifjú tehetségek felfedezésére.

Hogyan látod az FC Esztergom jelenlegi helyzetét? Milyen távlati célokat tudnál megfogalmazni?

Úgy gondolom, hogy az elmúlt 3-4 hónapban látványosan megindult a klub fejlődése szervezeti szinten. Manapság egy tapasztalt szakmai vezető, egy fizioterapeuta, egy kommunikációért felelős szakember nélkül érdemi eredményt nem lehet elérni, ezek mind-mind befolyásolják egy modern futball klub életét,  még ilyen alacsonyabb szinten is. Ami a futball szakmai részét illeti, véleményem szerint ezek minimum 3-5 éves távban mérhetőek, de fejlődni, tanulni mindig lehet. Szerintem ha minden évben két-három 16-19 év közötti fiatal úgy tud csatlakozni az utánpótlásból a felnőtt kerethez, hogy ott meghatározó játékossá tud válni, akkor már elégedettek lehetünk. Remélem 1-3 éven belül az FC Esztergom újra felkerül a Nemzeti Bajnokság harmadik vonalába, ahova véleményem szerint tartoznia kellene, de ehhez még rengeteg munka és fejlődés szükséges.

Sok sikert kívánunk az FC Esztergomnál, sikeres itt töltött időszakot kívánunk!