FELNŐTT CSAPATUNK IDÉN KOMOLYABB TERVEKKEL VÁGOTT NEKI A BAJNOKSÁGNAK. NEM TITKOLT CÉL, HOGY NÉHÁNY ÉVEN BELÜL AZ NB3-BAN, VAGY MÉG FELJEBB JÁTSSZUNK. AUGUSZTUSBAN EDZŐVÁLTÁS IS VOLT, AZ IRÁNYÍTÁST VÁCZY DÁVID VETTE ÁT, SEGÍTŐI PEDIG MÁTYÁS ZSOLT, KUN IMRE ÉS PETROVICS BENCE LETTEK. A CSAPAT VEZETŐEDZŐJÉT KÉRDEZTÜK A SRÁCOK EDDIGI TELJESÍTMÉNYÉRŐL.

A csapat jelenleg a 7. helyen áll 21 ponttal, legközelebb 2020. február 23-án lépünk pályára az első tavaszi fordulóban. Mennyire vagytok megelégedve ezzel az eredménnyel?

Elégedettek soha nem lehetünk, de főleg nem ezzel az eredménnyel. Az elvégzett munka és a csapat képességei alapján sokkal előrébb kellene tartanunk, a téli felkészülésig ennek okait kell kielemezni és néhány dolgot átállítani a csapat életében.

Mi volt a célkitűzés augusztusban, amikor átvettétek a felnőtt csapatot? Milyen irányelvek alapján dolgoztok?

Az egyik célkitűzés, hogy az amatőr státuszból kitörjünk és a gondolkodást, a munkamorált magasabb szintre helyezzük. Ehhez átalakítottuk a keretet, megváltoztattuk a csapat mindennapjait, stábot építettünk a klub jelenlegi lehetőségeit figyelembe véve és a vezetőség segítségével a körülményeinket jelentősen javítottuk, mindent teljesítmény alapon nézünk. Sportigazgatónk egy olyan filozófiát mutatott be, amivel teljes mértékben azonosultunk a stábbal, szívesen vállaltuk el ezt a feladatot, mert kihívást láttunk benne, ezt továbbra is így gondoljuk. Az irányelvünk, hogy minőségi és szórakoztató futballt játsszunk, ami támadó szellemű, kezdeményező. Ami fontos, hogy a saját stílusunkat soha nem szeretnénk feladni, viszont törekszünk arra, hogy a mindenkori ellenfelünkre nagy nyomást helyezzünk. Az út elején járunk, az elmúlt évek rossz beidegződéseit azért nem lehet ilyen rövid időn belül teljesen törölni. Egyetlen feladatunk van, dolgozni kell és hinni benne, hogy amit csinálunk az jó és eredményes lehet. Ehhez fegyelemre, rendre és rendszerre van szükség.

A csapaton belül is elég nagy volt a mozgás, sok új játékos érkezett és voltak persze távozók is. Mennyire alakult ki félév alatt a csapategység?

Mindenki megkapta a lehetőséget, hogy velünk maradjon. Viszont a feltételeket a klub szabja és nem a játékos. Akinek ez szimpatikus volt, hozott áldozatokat és megpróbált mindent beleadni. Sajnos volt olyan is, aki ezt nem tudta vállalni vagy más minőséget képviselt és így elváltak útjaink, távozott az egyesülettől. Olyan játékosokat kerestünk, akik fiatalok, akarnak dolgozni, igényesek arra, hogy minőségi helyen legyenek és ehhez megfelelő szintű munkával fejlődni szeretnének emberileg és szakmailag is. A csapategységgel rendben vagyunk, ugyan néha kellett beszélgetnünk játékosokkal, de nincs olyan család, ahol ne lenne egy-egy vita, félreértés, ezeket mindig megoldottuk.

Hogyan zajlik a felnőtt csapat edzése? Mekkora hangsúlyt fektettek az egyéni képzésre?

Minden edzést percre pontosan megtervezünk, tudjuk hogy mit akarunk és ennek megfelelően dolgozunk. Az edzéseket prevenciós programmal kezdjük minden alkalommal, amit a fizios szakemberünk csinál. Nagy hangsúlyt fektetünk az erőfejlesztésre és minden apró részletre figyelünk (regenerálás, kompenzációs munka, sérülések stb.). Ez szintén Andreas feladata. Fókuszban saját játékunkat fejlesztése van és ehhez rakjuk össze a gyakorlatokat. Visszafelé kell gondolkodni, számomra az a feladat jó és hasznos, ami a játékban megjelenik. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a kapusokkal is külön tudnak dolgozni, a mezőnyjátékosokkal ketten dolgozunk. Az egyéni képzést edzésen belül kisebb csoportokban – pl. pozíciós gyakorlás – alakítjuk ki, a keret fiataljaival viszont külön-külön dolgozunk, hogy felépítsük őket, minőséget neveljünk.

Kinek mi a pontos feladata a stábon belül? Kik segítik még a munkádat? Mennyire tudtok együtt dolgozni?

Terjék Lajos a sportigazgató, ő tárgyal a vezetőséggel a csapat ügyeiről, a stáb az ő irányítása alatt dolgozik, a játékoskeret kialakítása és az ehhez kapcsolódó tárgyalások is az ő feladatai. Játékosokat néz, akikkel erősíteni lehet, tárgyal a klub játékosmegfigyelőjével, így a lehetséges érkezőkről már csak mi egyeztetünk, hogy illeszkedik-e emberileg és szakmailag a klub és a csapat életébe.

Kovács Csilla a csapat kommunikációs oldalait kezeli, média megjelenések és interjúk készítése a feladata.

Asszisztens edzőként segíti a munkámat Mátyás Zsolt, ő foglalkozik az ellenfelek feltérképezésével és az edzésen sok esetben osztjuk ketté a társaságot, ilyenkor mindketten gyakorlatokat vezetünk. A  mérkőzések előtt a labdás bemelegítést és közben a cserék taktikai feladatait ismerteti kollégám a beállásra készülő játékosokkal. 

Kapusedzőként Kun Imre dolgozik velünk, minden ami a kapusokkal történik Imi feladata edzésen és mérkőzésen egyaránt.

Nagy Zsombor a technikai vezetőnk, a mérkőzésekkel kapcsolatos szervezést csinálja (étkezés, utazás, szerelés stb.). Mellette a játékosok ügyes-bajos dolgaival foglalkozik, a programokat megosztja a játékosok részére a csapat kommunikációs felületein. 

Petrovics Bence fiatal kollégám az edzéseket, mérkőzéseket rögzíti, videókat és összefoglalókat készít a csapatról és az egyéni teljesítményekről.

Andreas Demetriou a fiziosunk, ő felel a prevenciós programunkért és  az erőfejlesztésekért, a sérülésekkel foglalkozik (mérkőzések után regenerációt vezet) és a rehabilitációt csinálja a sérülésből visszatérő játékosokkal.

Szeretném megemlíteni, hogy a háttérszemélyzet is fontos része a csapatnak, a mérkőzések főszervezőjétől a takarítókon keresztül mindenki tesz azért, hogy a játékosoknak csak a feladatukra kelljen összpontosítani, nagy köszönet nekik is ezért.

Az én feladatom az edzések rendszerezése és tervezése, a stáb összefogása, az edzések vezetése és a taktika kidolgozása. Sokat videózok, talán ez ad leginkább objektív képet a csapatról és a játékosokról. Megfelelő a stábunk, ezen a szinten kiemelkedőnek mondanám, hogy mindenkinek megvan a maga feladata. Remek emberek, akik sok áldozatot hoznak a csapatért, de természetesen mindenki tud minden nap fejlődni a megszerzett tapasztalatokat felhasználva.

A tél a felkészülés és alapozás időszaka. Lehet már tudni, milyen edzőmeccsek várnak a fiúkra és mikor?

Már teljes a programunk, erős felkészülési mérkőzésekre számíthatnak a játékosok, szurkolók, mert annak van értelme, ha fejlődni tudunk és nem hitegetjük magunkat. Annak semmi értelmét nem látjuk, hogy olyan csapatok ellen játszunk, akik nem állítanak minket nehéz feladatok elé. Január 6-án kezdünk orvosi vizsgálattal és hat héten keresztül készülünk a tavaszi folytatásra. Ebben az időszakban 6-7 mérkőzésre lehet számítani, amelyekről később tájékoztatjuk  szurkolókat.

Lesz-e átigazolás a téli szezonban?

Mindenképpen tervezünk erősíteni és frissíteni a keretet. Lesz olyan sérült játékosunk, aki felépül, ő is szinte új játékosnak számít. A fiatalokkal pedig még többet kell foglalkozni és ők is jobbak lesznek.

Milyen folytatásra számítotok a tavaszi szezonban? Milyen eredménnyel lennétek elégedettek a bajnokság lezárultával?

Eredményesebb és dinamikusabb játékot szeretnénk, amihez tudjuk mit kell tennünk. Elégedettek soha nem lehetünk, de bizakodásra adhat okot, ha egy olyan keretet tudunk kialakítani, akik a következő szezonra készen állnak még komolyabb célokért küzdeni. Ha a fiatalokat be tudjuk még nagyobb mennyiségben és minőségben építeni, a dobogóra most is oda lehet érni.

Köszönjük a válaszokat, sok sikert kívánunk a csapatnak!