#fce #fcesztergom #félévértékelés

Új sorozatunkban az idei szezon eredményeit, teljesítményét értékelik edzőink és korosztályos játékosaink. Ma Borsiczki Bendegúz, felnőtt csapatunk kapusa osztja meg velünk gondolatait az első félév eredményeiről.

 

Augusztusban kerültél az FC Esztergom felnőtt csapatához. Hogyan sikerült a beilleszkedés? Hogy érzed magad a srácok között? 

Úgy érzem, gyorsan sikerült beilleszkednem a csapatba. Nagyon jól érzem magam és nagyszerű emberek ismertem meg.

Mennyire tudtál azonosulni az év elején megfogalmazott célkitűzésekkel? 

Nagyon imponáló volt és reménykedem benne, hogy meg is tudjuk valósítani a kitűzött célokat.

A szezon kicsit nehezen indult a csapat számára, két vereséggel és egy döntetlennel, aztán viszont szárnyakat kaptatok. A szezon végén pedig ismét nehezebb mérkőzések következtek. Mi volt ennek a hullámzó teljesítménynek az oka? 

Egy viszonylag új csapat volt kialakulóban, az elején nem teljesen azt játszottuk amit a Mester kért tőlünk és a védelem sem állt stabil lábakon. Azt gondolom, utána megpróbáltuk megvalósítani az elvártakat, ezért jöttek is az eredmények. Sajnos szezon végén a rangadókon nem volt átütő erő a csapatban.

Milyen az öltözőben a hangulat? Kialakult már a csapategység? Megtaláltad a helyed a srácok között?

Jó hangulat uralkodik az öltözőben. Talán teljes mértékben még nem alakult ki a csapategység, van még csiszolnivaló, de sokkal előrébb tartunk , mint az első fordulókban. Természetesen mindenkivel jó viszonyt ápolok és szerintem ez az összes csapattársamra jellemző.

A játékosok egymás között milyen célokat határoztak meg év végére? Van valami, amit el szeretnétek érni?

Mivel fiatal játékosok alkotják a csapatot, ezért bízom benne, hogy többen szeretnének magasabb osztályban futballozni. Ezért a maximumot hozzuk ki magunkból a pályán.

Hogy látod a tavaszi szezont? Milyen eredmény lehet reális a csapat számára?

Mindenképpen szeretnénk rátenni egy lapáttal és egy jó tavaszi szezonnal odaérni az élbolyhoz, akár felállni a dobogóra.