Rendhagyó módon nem U17 csapatunk kapitányával, Molnár Leventével, hanem édesapjával, Molnár Péterrel készítettünk miniinterjút arról, hogy teltek a karantén időszakban a hétköznapok és szerinte milyen lesz az újraindulás.

– Mi okozott nektek nehézséget az otthoni edzésben? Hogyan éltétek meg a karantén alatti időket?

Gyakorlatilag semmi problémát nem okozott az otthoni edzés. Tát-Kertvárosban lakunk, nagy a kert és a környéken jó utak vannak a futáshoz. A karanténhoz viszont nehéz volt hozzászokni. Az ember kizökkent a napi rutinból. Nem volt iskola, a munkahelyen is leállás volt. Más elfoglaltságot kellett keresni, hogy lekössük magunkat pl.: kertészkedés, lakásfelújítás. Más ritmusban éltük a hétköznapokat.

– Mennyire tudta otthon is végezni Levente a feladatokat? Kellett-e néha noszogatni, vagy könnyen rávette magát a mozgásra?

Mint korábban említettem a környék ahol lakunk, megfelel erre a célra. Oké, azért 40 méteres indítást nem lehet csinálni! 🙂 Hiányzott Levinek a mozgás. (Persze az elején nem. 🙂 ) Heti négy edzés hirtelen megvonása egy idő után hiányérzetet okoz a szervezetnek. Annyira, hogy elment magától futni. 🙂

Vártátok már az edzések újraindulását? Mennyire voltatok elégedettek az edzők által küldött feladatokkal?

Az edzésprogram megfelelő volt. Nyilván a Futball Centrumban az edzések más iramban zajlanak. Az edző is hajtja a srácokat és húzzák is egymást, hogy jobban és gyorsabban menjenek a feladatok. Éppen ezért vártuk már az újrakezdést.

Milyen lesz az újraindulás véleményed szerint?

Szerintem nem lesz probléma vele. A srácok évek óta edzésben vannak, könnyen visszaállnak majd.

 

Nagyon köszönjük a válaszokat! Hajrá Esztergom!