Együttműködés

 

Örömmel és büszkeséggel tudatjuk, hogy klubunk és az MTK Budapest FC között partnerviszonyi megállapodás jött létre.

A következő időszakban egyesületünk szoros együttműködésben fog dolgozni a magyar futballban nagyhírű, legtöbb játékost az élvonalba, válogatottba delegáló Sándor Károly Labdarúgó Akadémiával.

A Budapesti Akadémia felügyelete mellett zajlik majd a munka, ami remélhetőleg garantálja későbbiekben a gyerekek és az edzőink fejlődését.

Az MTK szakemberei gyakorta lesznek majd jelen Esztergomban, bemutató edzések keretei között, illetve szakmai anyagokkal segítik a munkánkat.

 Az edzőink részére lehetővé teszik, hogy betekintést nyerhessenek az akadémia munkájába. Rendszeresen látogathatóak lesznek az edzések Budapesten a szakembereink számára.  Ezen felül a legtehetségesebb játékosaink előtt is megnyílik a lehetőség, hogy megmutathassák magukat.

Együttműködésünk létrejötte óriási siker és előrelépés klubunk életében. Nagyon fontos a játékossá válás folyamatában is. Tökéletes kifutása lehet egy tudatosan felépített utánpótlás játékosnak a Sándor Károly Akadémia, amely Európa szinten is kivívta a nagy múltú klubok elismerését, tiszteletét.