B O Z S I K   F E S Z T I V Á L

 

2022.04.10. vasárnap 9:00 

 

Tokod, Monostori Tivadar Sportközpont

 

Grőb Ákos nyilatkozata: „Szeles, napos, de csontszáraz idő, a várt hőfokok 4-5 fokkal elmaradtak a szokásos tavasztól, persze mit akarunk mi, múlt héten még hó esett. Az öltöző egységes piros színben tündökölt, a meggyfákkal teli gyümölcsös nem ilyen élénk színű, főleg, ha lefagy áprilisban.

 

U7-es ovisaink Gyula bácsi hadműveleti egységébe tartoztak újfent. Ügyesen tettek, vettek, teremtettek gólokat, Annácska még emléklapot is kapott.

 

Játékosok: Kiszel-Nelhiebel B., Kántor B., Malinka G., Mireisz R., Bencze M., Geiszler A.

 

U9 korosztályban megint az U8 és U9-es játékosaink pont 15-ös létszámmal jelentkeztek. Nem volt maradvány, ha öttel osztható a létszám, akkor rendben vagyunk. “A” csapat az “A” pályán vészkapussal, nem is tudtam végig, illetve mindig ott lenni velük, viszont nagyon önállóan játszottak a megbeszéltek szerint. Az első találkozón 1-2 a hazaiak fizikálisabb csapatával szemben (gól: Geiszler Á. ), de a játék és szellemiség rendben volt. Itt többet is volt nálunk a labda, meg is dicsértem őket.

 

Második meccs szintúgy 1:2 (gól: Fiala B.)

 

Aztán, hogy változatos legyen az utolsó összecsapás, a Dorog II. csapatával csatáztunk. Itt nem csak fölényben játszottunk, hanem többet is lőttünk (2:1).  Máté második gólja kifejezetten nagy gól volt. (gól: Czuth M. 2) Molnár Attila hátsó játéka egyre jobban összeáll, nyilván a bátorság pirulát még szednie kell, de tetszett az összkép.

 

Játékosaink: Fiala B. (Csépke) – Czuth M., Molnár A., Geiszler Á., Csépke Cs. (Fiala B.)

 

Ha az otthonmaradók Háder Áron – Schönwalder Zétény, Csekő Marcell, Molnár Milán, Vonka Csepel sorát nézzük, azért valószínűleg nem lett volna gyenge ötös, úgy sejtem ők is az „A” pályán lettek volna.

 

A másik félpályán két csapatunk is volt:

Pató P., Varga M., Thier G., Nagy D., Pap L.,

Ennél a csapatnál két 2014-es fiú és három leány alkotta az ötöst. Ahogy láttam, hallottam, inkább eredményesebb volt a csapat. Patrícia első tornájához gratulálunk, de az “ikerlányok” Luca/Dorka is igyekeztek becsülettel.

 

Harmadik együttesünkben Máté volt az újonc, gratulálok neki is természetesen!

Pató M, Farkas M, Balogh B., Gábor Á., Béres A. ötös sem tétlenkedett!”