MTK Partneregyesületi U9 torna

2022.04.27. 15.30  

Budapest

40×20 m pálya, 1×13 perc játékidő

 

Grőb Ákos, U7-9 edző, nyilatkozata: „Gyula bácsi Esztergomban maradt, a keret többi tagjának vezényelt gyakorlást az esőben. Mi pedig már 13 órakor, reménykedve, hogy nem fog – mégsem fog zuhogni az eső, 8 fővel keltünk útra Budapestre, azon belül Zuglóban volt jelenésünk. Mintegy 1 óra 20 perc utazás után megérkeztünk az MTK műfüves, Hidegkúti Stadion közvetlen közelében fekvő edzőpályájára. 16 csapat versengett, 4-es csoportokat alakítottak ki a szervezők, bírok mindenhol. Hamar el is kezdődtek a küzdelmek, az eső még tartotta magát, nem kezdett el zuhogni, gyanús is volt… 

 

Az első összecsapáson a pecelieknél jobbak voltunk, de mégsem akcióból találtunk be. Egy oldalberúgás az ellenfél részéről Csepelhez került, nem is értettük igazán, ő meg persze berúgta a nem helyén lévő kapus mellett a labdát, ezt már értettük. 

Második összecsapáson jobb volt az MTK,el kell ismerni, de a három kapott gólból kettő ettől függetlenül nem kijátszott helyzet volt, hanem egyéni hiba. A Jaszfényszarú ellen belehibáztunk a hátsó passzokba, kapuba is volt egy kis szundi. Molnár Attila lendületes gólt lőtt, Csepel pedig az általa kiharcolt büntetőt váltotta biztos lábbal gólra. Nem sikerült nyerni, az ellenfélben voltak jó alkatú, ügyesnek mondható elemek. Így a harmadik helyen végeztünk a csoportban. Ekkor már esett, szakadt az eső. Mérkőzések között befutottunk, majd a meccsre kifutottunk. 

 

A második csoportkörös egységben az első meccset nyerhettük volna. Itt két gólos vezetés jutott nekünk, viszont volt egy srác, aki megfutott minket többször is. Viszont Zétény szemfüles, Czuth Máté sarkos és Csepel szemtelen gólja így is elégnek kellett volna lennie. Nem volt. Döntetlen lett a vége.

 

Aztán egy 0:1 egy rózsaszín  – piros összecsapáson.

 

Az utolsó meccset, azért hogy keretbe foglaljuk a történetet behúztuk, tegyük hozzá teljesen megérdemelten. 

 

Küzdöttünk, hajtottunk, szárítkoztunk és eláztunk. De zokszó nélkül tettük. Eddig mindig nagy szerencsénk volt az idővel, itt most volt egy kis zuhatag.

 

A zárószavakat elmosta az eső, érthető. Érmet a csoport győztesek (4) kaptak. Tehát az összesítettben 13. helyezett kapott érmet, mi nem a 11.helyért /16 csapat. Jól éreztük magunkat, 6 komoly kis meccset is játszhattunk!

 

Gratulálok a csapatnak a hősies hozzáálláshoz!” 

 

Pécel      1:0   g:Vonka Cs. 

MTK U8  0:3 

Jszaru.    2:5   g:Molnár A., Vonka Cs. 

 

Bőrlabda  3:3 g: Schönwalder Z., Czuth M.,Vonka 

BMC.        0:1

B.kalász.  1:0 g: Vonka Cs. 

 

Részvevők (1+7)

Háder Áron, Czuth Máté, Csekő Marcell, Csépke Csaba, Molnár Attila, Molnár Milán, Vonka Csepel, Schönwalder Zétény