“Az idei év nem kezdődött zökkenőmentesen, hiszen sok új fiú jelentkezett a korcsoporthoz, akik eddig még nem futballoztak. Mikor elkezdtük a közös munkát, a legnagyobb problémák a magatartással és a pályán mutatott bátorsággal voltak. Szerencsére az év közbeni munkának köszönhetően összecsiszolódtunk a fiúkkal, így a magatartásbeli problémák csökkentek. A legnagyobb hangsúly a technikai részre volt idén fordítva. A srácok nagy odaadással dolgoztak egész évben és ez meg is látszik a fejlődésükön. Sokat tanultak idén ők is és én is. A legfontosabb számomra az volt, hogy végig élvezzék amit csinálnak, hiszen minden sportnak az az alapköve, hogy élvezd, amit csinálsz. Ahogy telt az idő és érezték ők is magukon a fejlődést, úgy egyre bátrabbak voltak a pályán is. Az eredmény egyáltalán nem volt mérvadó semmilyen körülmények között és ezt ők is megértették, így minden egyes mérkőzésbe felszabadultan tudtak belemenni és ennek következtében sok-sok jó és látványos mérkőzést játszottak. A legnagyobb öröm az volt, mikor mérkőzés közben vissza láttam azokat a dolgokat, amelyeket edzésen gyakoroltunk. Varga Balázs és Szenczi Kristóf kiemelkedő hozzáállást mutattak az idei szezonban, viszont szintén pozitívum, hogy negatívan nem tudok kiemelni senkit, így mindenkit dicséret illet az idei év kapcsán. Kívánom a srácoknak, hogy jövőre is élvezzék ennyire ezt a gyönyörű sportot és fejlődjenek még tovább.”