U10-11 Bozsik Torna

Tokod, Monostori Tivadar Sportközpont 

2022.09.18.vasárnap 9.00

 

Grőb Ákos, U10 vezetőedző, nyilatkozata: „Újra kezdetét vette az ősi – őszi programsorozat. Immáron nagyobb pályán, méretesebb kapura, de ugyanakkora labdával játszunk tovább, ami szintúgy gömbölyű…

Tehát ahogy a Mátrix mondja: “Vannak dolgok, amelyek nem változnak, mások meg igen! “

 

Azta. Hát köszi szépen! 😁

 

Grőb Ákos féle 2013 és Ódor Gábor vezette 2012-es születésű fiúk játszottak, ide csatlakozott a két kislányunk is. Sportorvosi, betegség, regisztrálási akadály nehezítette a dolgunkat, végül 15 fővel tudtunk megjelenni. Busszal utaztuk végig (s vissza) a leküzdhetetlen távolságot, de itt persze más a lényeg, tudjuk jól. A lehetőségekhez mért gyors helyszíni öltözés, majd elindult a sorsolásilag már remekül előkészített torna. Tervezhető volt, rendben lesz ez. 

 

Bár nyáron olyan melegek voltak, hogy talán vágytunk már egy kis hűvösre, de nem ilyen átmenettel, illetve átmenet nélkül. Egyik nap még az esti edzés pólóban, másik nap meg délelőtt aláöltözettel is hűvös idő. Nagyrészben a kellemetlen, komoly szélnek volt köszönhető, hogy az időjárás a “barátságtalan” jelzőt kapta. A hőmérsékletre még nem lett volna panasz, világos, száraz idő volt, ezt is meg kell becsülni. 

 

Mérkőzések között kitaláltam (a környék hosszú és alapos tanulmányozása és elemzése után), hogy az 1-es pályán éppen pihenő csapatomat a center pálya mellett lévő tetszetős “retro” lelátóra ültetem, ahonnan kiváló magasságból szemléltük a füves pályán meccselőket. 

És a szél sem fúj oda be, ja de! 😲

 

Szóval a műfüves pályán az 1-es míg a füves pályán a 2-es garnitúránk vitézkedett. Rövid, 12 perces meccsen lehetett focizni. 6 mérkőzés jutott mindenkinek. Az “A” pályán lévő csapatunk eredményesebb volt, mind a 6 meccsen több gólt lőttek, mint az aktuális ellenfél. Nem mindig a legjobb döntéseket hoztuk, de sok biztató elem van már a nagyobb pályás játékunkban is, jó látni a fiúkat. 2 db 2012-es fiú, 5 db 2013-mas születésű játékosunk jó elegyet alkottak. Dicséret érte! 

 

Volt viszont egy gól a műfüvön (“A” pálya), aminek a gyerekek jobban örültek, mint a többinek, főleg, hogy most (sem) nem is rezdült a hálónk. Pedig nem játszottunk jobban, mint az ellenfél, én láttam. Egy átlagos kipattanóból szerzett találat, aztán mégis. ⚽ 

 

Ám tegyünk említést Somfai Gyurika (2012) füvön (B pálya) elért rabonás találatáról. Mi is az a rabonás mozdulat, nézzük: “Amikor egy játékos úgy passzol, ível vagy lő kapura, hogy a támaszkodó lába külső oldalán guruló, pattogó vagy álló labdát a másik lábával úgy rúgja el, hogy átnyúl a labdához közelebbi lába mögött” 😲 Álló helyzetbe sem a legkönnyebb, de meccsszituációban góllal a végén egyenesen kiváló. A lelátón hátrafordultam és kérdeztem a gyerekeket, hogy jól láttam, nem valami Fifa játék megy.. 👀🤔.!?

 

Főszereplőink, egyben büszkeségeink: 

🔸Háder Áron, Csekő Marcell, Molnár Attila, Czuth Máté, Besey Bence, Csépke Csabi, Somfai György 

🔸Gábor Ármin, Becse Benedek, Becse Bernárd, Révfalvi Csongor, Béres András, Geiszler Áron, Nagy Dorka, Pap Luca 

 

Edzők : Grőb Ákos & Kiss Ákos 

 

Pályára tesszük Esztergomot ✌️✔️❗