Kun Imre, U19 vezetőedző nyilatkozata: „A csapat két bajnokságban (Megyei U19/Regionális U19) is részt vett ebben az idényben. Elég intenzív időszakon vagyunk túl, mondhatni Premier League ritmusban játszottunk. Volt olyan időszaka a csapatnak, amikor egy héten három mérkőzést is játszottunk, de kettőt biztosan. Szokták mondani a mérkőzés a legjobb edzés és terhelés.
Valamennyire egyet értek ezzel, de ilyen meccsterhelés mellett figyelembe kell venni a regenerációs időt is, nem tudtunk olyan számban és intenzitással edzeni mindig, ami ideális lett volna. Nem voltunk könnyű helyzetben, betegségek, sérülések, eltiltások is tizedelték a csapatot. Ennek ellenére mindkét fronton tartottuk magunkat.
A megyei bajnokságban sikeresebb félszezont tudhatunk magunk mögött, pontazonossággal ott vagyunk a dobogón, ami nem kis eredmény, hiszen az ellenfél csapatainak 90%-át kettő, három, olykor négy évvel idősebb játékosok alkotják.
Úgy gondolom a csapatnak minden esélye meg van rá, hogy a bajnokság végén az első háromban legyen. Hosszú, fárasztó őszi szezont zárhatunk most le, a srácok végre kipihenhetik magukat.
Köszönöm nekik az elmúlt időszakot. Kívánok mindenkinek boldog új évet!”