Varga István nyilatkozata: „Miután a téli időszakban az U13 és U11 korosztályainknak már voltak meccsei, gondoltam az U10-es korosztálynak is szervezek egy minitornát Esztergomban. Minden feltétel adott az egyesületnél a torna megrendezéséhez, remek pályákkal, szép öltözőkkel, hogy a gyerekek egy jót játszanak. Ellenfélnek két pesti csapatot hívtam, ahol szintén tevékenykedem, mint szakmai vezető. A Budapesti Micro Club és a Kertvárosi VSE volt a vendégünk. Ekkor jutott eszembe, mi lenne, ha a kis pályára is hoznék U9-es csapatokat, ezekből az egyesületekből, ahol párhuzamosan két korosztályban közel 80 kisfiú és kislány játékkal töltheti a vasárnap délelőttöt.  Az eredmény a gyerekeknek fontos, számomra másodlagos, inkább az a lényeg, hogy edzéseken tanult dolgok visszaköszönjenek.

A tornán szuper dolgokat láthattunk a gyerekektől: szép csel, remek passz, jó szerelés, bomba erős lövés, parádés védés és persze voltak hibák, amelyekből lehet tanulni és előrelépni.

A torna végén minden játékos megérdemelt érem díjazásban részesült helyezéstől függetlenül. A közös csapatképen mosolygós gyerekeket láttunk és vidáman mehettek haza. Remélem sikerül még ilyen tornát összehoznom.”

 

Köszönjük szépen a szervezést Varga István edzőnknek!