2022.04.02. szombat

Révkomárom, Vrecica Jozefa

8 csapatos emléktorna, U9 korosztály

 

7.15 perckor már a Futball Club-ban voltak a gyerekek, gyors szerelésigazítás, majd indulás Révkomáromba. 54 km hosszú utat jó hangulatban a Felvidéken, reményekkel tettünk meg, szülők utánunk automobillal. 8 játékosunk alkotta, képviselte korosztályunkat. Megérkezés után rögvest a Komárom Stadion füves dombján felfutottunk egy fotóra, háttérben a pálya és a túlparti lelátó! Még mielőtt a stadiontúra vádja elért volna minket, öltözőbe vonultunk, majd kis idő múlva a megnyitó következett. Élőfüves pálya, kissé egyenetlen a műfűhöz képest, de panaszra nincs okunk. Az idő kissé hűvös, de szerencsénk volt így is, hiszen délután már eső és havazás érkezett..

 

Első mérkőzésünket nagyon fegyelmezett játékkal és az ellenfél hibáinak kihasználásával sikerült abszolválni. Mi is hátsó labdavesztésből kaptunk gólt, ezzel nincs is gond. Miután kettővel mentünk, egyenlítettek a győriek, de nekünk még volt a tarsolyunkban egy kis meglepetés, majd hősiesen álltunk a győri rohamokat!

 

Esztergom – Győri ETO 3:2

 

Második összecsapás már stabilabb volt hátul, a hazai csapat nem tudta feltörni a védelmünket, kifejezetten látványos gólokat szereztünk!

 

Esztergom – KFK Komárno lila 3:0

 

Harmadik csoportmeccsünk a hazai lányok ellen kissé szokatlan volt. Játékügyesség tekintetében felénk billent a mérleg, ugyanakkor fizikálisan fura ugyebár nagyobb testek ellen játszani. Jópofa kis meccs kerekedett belőle, ugyanakkor a győzelmünkhöz kétség sem férhetett!

 

Esztergom – KFK Komárno Lányok 4:1

 

A két 4 fős csoport első két helyezettje elődöntőben találkozott.

 

Esztergom – Okos Foci 1-5

 

Itt kissé belealudtunk az elejébe, de gyorsan Csabi még egy gyors támadás után egalizált, 1:2-nél, ugyanakkor ziccert rontottunk, majd a harmadik győri gól után eldőlni látszott. Brusztos gyors meccs volt, sok ütközés, kemény játék és puha talaj. Gyerekeink belekönnyeztek a meccsbe, de hisztinek nyoma sincs, gyorsan rendeztük a sorokat!

Később kiderült, ez a csapat nyerte a napot❗

 

Bronzmeccsen:

 

Esztergom – STK Samorin 2:1

 

Iszonyatosan összeszedtük magunkat a Szlovák csapat ellen. Nem is volt rossz az ellenfél, sőt! Őket sem a szél fújta be a négy közé. Végig koncentráltak voltunk, ahol kellett gyorsak, máshol ügyesek, meg néha kemények – határozottak. Melós meccs volt, sokat tettünk a győzelemért, megérdemelték a fiúk a sikert, 3.helyen zártuk a tornát, büszkék lehetünk a gyerekekre, teljesítményük, viselkedésük miatt egyaránt!

 

A legvégén az emléktorna névadójának (helyi legenda) rövid bemutatása, majd a fiai pár jó szó kíséretében segítettek az érmek, kupák kiosztásában! Mi a bronzkupát, érmeket, no meg a legjobb kapusnak (Háder Áron) járó kis különdíjat hozhattuk el!

 

 

🔸Háder Áron

🔸Molnár Milán

🔸Czuth Máté

🔸Csekő Marci 

🔸Csépke Csabi

🔸Geiszler Áron

🔸Molnár Attila 

🔸Schönwalder Zétény