Fc Esztergom: Mi a Te történeted Ákos?

 

Kiss Ákos: Ukrajnából, Kárpátaljáról érkeztem március végén. Az idekerülésben nagy szerepet játszott az is, hogy egyik volt játékosom már itt focizott. Elkezdtünk beszélgetni az edzőjével, Grőb Ákossal az esztergomi fociról, az ottani helyzetről és tetszett nekem az, amit hallok.

Aztán több beszélgetés után felkerült a téma, hogy nem szeretnék-e ott dolgozni és lenne-e rá lehetőség. Fülöp Lajos, szakmai vezető megkeresett és elmondta, hogy vannak lehetőségek számomra. Szeretnének segíteni ukrán menekült focistáknak és az ő edzéseik megtartása lenne a feladatom és mivel a többi edzővel nyelvi nehézségek is akadnak, így a tolmácsolás is. Sóron Tibor elnök úrral is megbeszéltem a részleteket, tetszett, amit felvázoltak és úgy éreztem, hogy jó lehetőségek vannak itt, így elfogadtam az ajánlatukat.

Az ukrán gyerekek érkezése kb. 1 héttel azután történt, miután én megérkeztem és kezdtem megismerni Esztergomot, így már nekem könnyebb volt a fiúkkal ismertetni, hogy mi merre, stb…

Ők olyan helyről érkeztek, ahol mai napig háború dúl (Kijev, Harkiv, Mariupol).

Szüleik nélkül érkeztek, ők otthon vannak, van, akinek az apukája harcol is. Látszott rajtuk a szomorúság, amiért el kellett hagyniuk a hazájukat ilyen fiatalon (13-14 évesek).

Viszont az is látszott, hogy amikor labdát láttak és focizni kezdtek, csillogott a szemük és ez az a dolog, ami feledteti velük a mindennapok szörnyűségeit.

A gyerekeket a kárpátaljai Munkácsi Futball Akadémia toborozta össze. Ők adtak nekik lehetőséget, hogy eljuttassák a fiúkat Magyarországra.

 

Fc Esztergom: Hol vannak elszállásolva a fiúk és járnak-e valamilyen iskolába?

 

Kiss Ákos: A gyerekek Esztergomban, Szentgyörgymezőn vannak elszállásolva

Horváth Mihály vállalkozó ingatlanában.

Ez egy kétszintes családi ház udvarral, ami szállónak van átalakítva.

A kertvárosi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskolába tanulnak. Magántanár tanítja nekik a magyar nyelvet. Az étkezés ingyenes. Baranya István igazgató segíti sok mindenben a gyerekeket.

 

Fc Esztergom: Mit tudnak a családjukról? Tudják tartani a kapcsolatot velük?

 

Kiss Ákos: Napi szinten vannak kapcsolatban a családjukkal. Reggel, felkelés után az az első dolguk, hogy hívják őket, lefekvés előtt pedig ez az utolsó. Napközben is többször telefonálnak egymással.

 

Fc Esztergom: Hogyan látod/látjátok a jövőt?

 

Kiss Ákos: Bizakodunk a szebb jövőben! Reméljük minden szebbre fordul! Bízunk a békében!

 

Fc Esztergom: Mennyire volt nehéz Magyarországon megtalálni a helyeteket? Hogy érzitek magatokat?

 

Kiss Ákos: Nehéz volt a fiúknak. Teljesen más kultúra, más emberek, más nyelv, más életvitel, de már egyre jobban kezdik megszokni ezt a helyzetet és életmódot. Szeretnek itt lenni, jól érzik magukat!

Sok segítséget kaptak, sok jó ember van Esztergomban.

 

Fc Esztergom: Mi a véleményed az esztergomi Futball Clubról?

 

Kiss Ákos: Egy felfelé ívelő klub, egyre több gyerekkel.  Az edzők imádják a munkájukat, imádnak a gyerekekkel foglalkozni és átadni nekik a megfelelő tudást. Én az U9-es csapat vezetőedzője vagyok. Nagyon sok a tehetség, azon vagyunk, hogy minél több gyerek kapja meg tőlünk a megfelelő képzést, ahhoz, hogy elérje a céljait a futballban es az életben is! Sóron Tibor elnök úr mindenben segíti a gyerek jövőjét. Fülöp Lajos szakmailag terelgeti az útjukat. Nagy Zsombor pedig minden dokumentumot elintézett ahhoz, hogy szerepelni tudjanak a bajnokságban.

Az egész klub segíti az ukrán fiúkat, akik nagyon hálásak ezért. Magyar Györgyi nagyon sokat segített nekem a beilleszkedésben és az itteni életben.

 

Fc Esztergom: Mielőtt hozzánk érkeztél, hol dolgoztál, mivel foglalkoztál? Elvégeztél a labdarúgás területen valamilyen képzést?

 

Kiss Ákos: Kárpátalján dolgoztam az SC Small Miracles nevű utánpótlás klubnál és emellett még egy FC Batiovo nevű csapatnál is dolgoztam egyidőben, amit én hoztam létre.

Jelenleg is tanulok az Ungvári Nemzeti Egyetemen levelezőin,mint tornatanár és edző,ez az utolsó évem. Sajnos előbb COVID és aztán a háború miatt online működik az oktatás.

 

Fc Esztergom: Köszönjük szépen az interjút Ákos!